IDÉZETEK >> balsáv

Nyári kaland Spanyolországban

Barbara története

"Ez a történet múlt nyáron, Spanyolországban történt meg, ahová a legjobb barátnőmmel mentünk nyaralni.

"Alighogy kipakoltuk a bőröndünket, máris rohantunk a strandra. A szállodánk közvetlenül a tengerparton volt. Alaposan szemrevételeztük az embereket, s egyszer csak szemezni kezdtünk két helyes pasival, akik állandóan felénk néztek, bár ennek ellenére nem akartak szóba elegyedni velünk. Ugyanolyan félénkek voltak, mint mi, mert mi sem mertünk kezdeményezni. De a sors könyvében az volt megírva, hogy másnap este viszontlássuk őket a diszkóban. Úgy helyezkedtünk, hogy egészen a közelükben táncoljunk, s lehetőleg felkeltsük az érdeklődésüket. Egy idő után aztán a barátnőm összeszedte minden bátorságát,s megkérdezte tőlük, átjönnek-e velünk a bárba? A szőke, kékszemű srácot Niconak, a sötét hajú, barnaszeműt pedig Markónak hívták. Mindkettőnek izmos, kisportolt alakja volt.

Amikor később elkisértek bennünket a szállodába, Nico megfogta a kezemet, amitől furcsa érzések támadtak bennem, s egészen elgyengültem. Bátorításért átnéztem a barátnőmre, akinek a vállát éppen átkarolta a másik srác. A kapuban már mindketten boldogan búcsúztunk el a fiúktól, akikkel ujabb találkozót beszéltünk meg. Másnap is nagyon jól éreztük magunkat, de este nem mentünk el a diszkóba. Kéz a kézben a strand fövenyén séltáltunk, s bámultuk a csillagokkal diszített éjszakai égboltot. Aztán valahogy úgy alakult, hogy a barátnőmék és mi is más-más úton mentünk tovább. Mi a víz mentén sétáltunk, s egyre erősebben hajtott bennünket a vágy. A srác végül maga felé fordított és csókolózni kezdtünk. Egyszerre volt melegem, s közben libabőrözött a hátam, miközben Nico keze lassan becsúszott a pólóm alá, ahol simogatni kezdte a mellemet. Én is viszontsimogattam, mire vetkőztetni kezdett. Nem sokkal később már alsóneműben feküdtünk a homokon, s mindketten tudtuk, hogy még azon az estén meg fog történni velünk... Nico megkérdezte, hogy akarom-e, hiszen még csak két napja ismertük egymást, én pedig megerősítettem, hozzátéve, hogy ez lesz az első alkalom az életemben. Legyél elővigyázatos! - suttogtam neki, mert féltem, hogy fájni fog. Aztán később még egyszer megkérdezte, hogy biztos akarom-e, de az elhatározásom akkor már biztos volt, hogy ott és vele akarom elveszíteni a szűzességemet.

A fiú ekkor a nadrágzsebéből elővarázsolt egy óvszert, s én - elég ügyetlenül - segítettem neki felhúzni. Utána ismét simogattuk egymást, majd nagyon vigyázva belém hatolt. Azaz érzés leírhatatlan, amit azután éreztem. Csodálatos volt. Amikor visszamentünk a szállodába, s fent a szobában megpillantottam a barátnőmet az ágy szélén ülve, rögtön tudtam, hogy vele is ugyanaz történt, mint velem. Egész éjjel le nem hunytuk a szemünket, csak beszéltünk, és beszéltünk az élményeinkről. A következő napokbnan még többször is együtt voltunk Nicoval, s a kapcsolatunk minden alkalommal egyre szebb lett. Amikor hazajöttünk, még egy ideig leveleztünk, de aztán a kapcsolat megszakadt. Szép nyári kaland volt. Soha nem fogom elfelejteni!"

Barbara, 18

Szerelmes vers Bandinak


BANDINAK!

Renitől

"Írnom kell, rólad, rólam,
érzéseimrõl, neked, magamnak.

Örök igazság: a szerelem
a legnagyobb, a legszentebb
dolog, mit ha nem ismersz
nem vagy nõ, nem vagy férfi.
Kell valaki, aki megért téged,
kell, hogy úgy érezd megérted.
Valaki, ki úgy érzed, szeret,
s a csókodtól, mint egy levél megrezeg.
Vele álmodsz, vele ébredsz fel.

Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten
s ha megleled, s azt hiszed, a tied,
soha el nem veszted, mint esõcseppet
a végtelen tenger, elnyel, magába fogad
a csoda, a gyönyörû, tiszta, mély szerelem.
Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz,
a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda,
megnyugszol, béke lesz a szívedben,
és ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz.



KÜLDJ TE IS ÜZENETET!

ÜZENETED IDE KÜLDD


Hozzászólást itt!

IDÉZET ANDINAK ROBITÓL

Irwin Shaw idézete:


„…s most elképzellek, amint végigmész a néptelen utcán, és a tavaszi sötétségben várod a trolibuszt, aztán pedig földalattin utazol egészen hazáig. Ma éjjel fennmaradok veled, amíg haza nem érsz a városon át. Drágám, amíg te utazol, én itt ülök az álomba merült házban, ahol csak egyetlen lámpa ég, és végiggondolom mindazt, amit rólad hiszek.
Azt hiszem, hogy jó vagy és erős vagy, és igaz vagy, és hiszem, hogy szeretlek téged. És hogy szép a szemed, és hogy szomorú a szád, és hogy finom és gyönyörű a kezed….”

Én is küldök!!

Hozzászólás

Idézet tőletek: BAJOS SZERELEM


Anonym küldte ezeket a verseket. Tetszenek nagyon. Köszi.

Bajos szerelem

„Aki szeret, annak varrd fel kabátja gombját,
Mert meglehet, hogy felvarrja más;
Aki szeret, annak hallgasd meg baját-gondját,
Mert könnyen meglehet, hogy meghallgatja más;
Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba, mert
Könnyen meglehet, hogy rámosolyog más;
Aki szeret, szeresd! Öleld meg naponta, mert
Könnyen meglehet, hogy megöleli más,
És akkor hidd el, nem ő a hibás!”



„Ha keresed a szerelmet, nem találod, ha keresed a párod egyedül maradsz- a magány ellen mit tehetsz?
Igaz tanácsot senki sem adhat neked, de ha őszintén megéled a szívedet, a szerelem rád nevet, ha bátran megéled az életed, a társad megfogja kezed.”


Ha tetszett itt jelezd.

Küldj te is idézetet.

Idézetek a csalódásról


CSALÓDÁS

"Könnyeim tartom vissza, nem szabad sírnom,
Nem akarom gyengeségem mutatni.
Remegek és átfut rajtam a hideg,
Mert elvesztettem, elvesztettem a hitet!
Könnyeim kezdenek száradni arcomról,
Nem szabad a rosszra gondolnom már.
Erősnek kell lennem, össze kell szorítanom a fogam,
Hogy csöndben legyek, hogy ne ordítsam, ne áruljam el magam!"



"Fájdalom az, amikor a szerelem ott van melletted, és te nem
tudod neki bevallani
Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és
mégsem tudsz ellene semmit sem tenni
Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent
megtennél
Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál..."



"..mert az a rögeszmém, hogy muszáj mindig valakivel járnom - és emiatt muszáj mindig fantasztikus nőnek lennem, okosnak, érzékinek, kivételesnek. Az erőfeszítés, hogy hódítsak, arra kényszerít, hogy mindig a legjobbat hozzam ki magamból, és ez talán nem is rossz, de a végeredmény mégis mindig csalódás..."



"Ott ült a padon, könnyek peregtek az arcán, és tudni akarta, amit minden gyerek tudni akar, amikor valaki, akit szeretett, hirtelen eltűnik a színről: miért történik, miért velem történt, van ennek valami oka, vagy csak egy őrült rulettkerék forog? Ha jelent valamit, akkor mit kezdjek vele? Ha semmit nem jelent, akkor hogyan viseljem el?"



"A tegnapi bánat célt is adott:
Bár szívembe mart, de élni hagyott.
Jöhetnek százszám szélviharok,
Mert ezen a Földön nem félni vagyok...
A tegnapi könny sok jót nem igért,
De keserű sója a tengerig ért.
Szemeim nézd, hogy sírtam is, el se hinnéd!"








abbCENTER.com - úton a magasabb tudatosság felé

Jogsértés jelentése | Hirdetni szeretnék | Impresszum | GYIK, Help | Rendszerleírás || Keresés